A siker és a béka

Volt egyszer egy csoport béka akik versenyezni akartak. Egy nagyon magas toronyba akartak feljutni. Sok néző gyűlt össze, hogy figyeljék a versenyt és biztassák a békákat. Elkezdődött a verseny. De... A nézők közül senki nem hitt abban, hogy egy békának is sikerülni fog feljutni a torony csúcsára. Ilyeneket mondogattak: „Oh, de fárasztó!!! Sosem fognak feljutni!“ Vagy: „Semmiképp nem sikerülhet, a torony túl magas!“ A békák kezdtek lemaradozni, egyetlenegy kivételével aki élénken kapaszkodott felfele. A nézők kiabáltak: „Ez túl fárasztó! Senki sem fog feljutni!“ Egyre több béka gondolta meg magát és fordult vissza. Csak az az egy haladt tovább kitartóan. Egyáltalán nem akarta feladni! Végül mindenikük feladta, azt az egy békát kivéve, aki hatalmas ambícióval és kitartással egyedül jutott fel a torony csúcsára! Ezután a többi béka és a nézők is meg akarták tudni, hogyan sikerült neki az, amit mindannyian lehetetlennek hittek. Egy néző odament a békához és megkérdezte, hogyan volt annyi ereje hogy feljusson a csúcsra. Ekkor derült ki, hogy a győztes béka SÜKET volt !!!

A TANULSÁG? Sose hallgass azokra az emberekre akik mindig negatívok és pesszimisták, mert ők elrabolják a legszebb vágyaidat és reményeidet, amiket a lelkedben hordozol! Gondolj mindig a szavak erejére, mert bármit hallasz vagy olvasol befolyásolja tetteidet!

Tehát:

LÉGY MINDIG OPTIMISTA!

És leginkább

LÉGY EGYSZERŰEN SÜKET, HA VALAKI AZT MONDJA, HOGY NEM TUDOD MEGVALÓSÍTANI ÁLMAIDAT!

Gondold ezt:

BÁRMI SIKERÜLHET NEKED, HA IGAZÁN AKAROD!

Aki bármi rendkívülit elért az életben, biztos, hogy volt megvalósítandó célja.

HA NINCS CÉLOD, NINCS MIÉRT DOLGOZNOD!


Mi a siker?


A siker nem más, mint hogy meg tudod valósítani az elképzeléseidet, önmagadat.

„Ha az ember képes álmodni és képes arra, hogy céljai legyenek, akkor boldog és életteli tud lenni. Ha nincsenek céljai, akkor még csak jövője sincs.” L. Ron Hubbard


Vágytól a megvalósításig


Ideje magadba nézni! Ha sikeres akarsz lenni, nem bízhatod az életedet a szerencsére. Vannak céljaid, vagy csupán a problémáidtól akarsz szabadulni? Készen állsz a változásra? Ha valamit el akarsz érni, változtatni kell eddigi szokásaidon!


KEZDD A CÉLKITŰZÉSSEL!

A célok visznek bennünket előre, ezért érdemes tudatosan foglalkozni velük. Írd le a céljaidat pontosan, részletesen hogy érezd az ízét, a szagát, a tapintását, hogy magad elé tudd képzelni! Ne azt írd le, mit nem szeretnél, hanem azt, amire konkrétan vágysz. Vizsgáld meg, hogy ezek a célok a sajátjaid, vagy másoké? A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok az emberek, akiknek átgondolt, leírt és időhöz kötött céljaik vannak, sokkal nagyobb arányban érik el ezeket. Kitűnő példa erre a Yale Egyetem hallgatói között 1953-ban végzett felmérés. A frissen diplomázott hallgatók mindössze 3%-a rendelkezett meghatározott célokkal. 20 év múlva ismét megkérdezték az egykori osztályt, és a konkrét célokkal rendelkezők nettó jövedelme messze meghaladta a többi 97% jövedelmét együttvéve. A tanulság a következő: a célmeghatározás megtérül, bármennyire is untatnak, vagy fenyegetve érzed magad tőle.


AHHOZ, HOGY STABIL LEGYEN A CÉLOD, TERVEZD MEG, TŰZZ KI HATÁRIDŐT!

Mostanra meghatároztad, mit akarsz elérni, megvan a motivációd. Nincs más hátra, mint meghatározni, hogy milyen lépéseket teszel céljaid elérése érdekében. Szabj teljesíthető határidőket, hogy összpontosítani tudj a céljaidra, így nem csak a fejedben, az időben is rögzíted a kívánságodat. Ha alulbecsülöd az időt, ne ess kétségbe, egyszerűen told ki a határidőt. Tűzz ki mérföldköveket, hogy követni tudd a fejlődésedet. Ha szükséges, - mert akadályba ütközöl - változtass a terveden, vagy helyezd át a mérföldköveket, de ügyelj arra, ha teljesíted a feladatod, mindig legyen egy újabb, tudd, mi jön utána.


MÁR MEGVAN MI A CÉLOD, MEGTERVEZTED AZ UTAT, AMELLYEL ELÉRED, HÁT LENDÜLJ MOZGÁSBA, CSELEKEDJ!

Egy mérföldkő elérése nem jelenti azt, hogy karba tett kézzel ülj tovább. A siker önbizalmat ad, amivel újabb akadályokat tudsz leküzdeni, maradj mozgásban! A kerékpárt is hajtanunk kell, mert különben megáll. Lendületből sokkal könnyebb megvalósítani az álmaidat, mint mindig újraindulni. Szentelj időt minden nap a feladatokra, lépj ki a komfortzónádból. Tervezz hosszú távon, és ha elég napod van rá, elég kitartó vagy, minden kívánságod valóra válik. A sikerhez idő kell. Úgy érzed neked kevés van? Hogy hol fogod megtalálni ezt az időt? Állíts fel fontossági listát a teendőidben, és azonnal megtalálod a szükséges időt az álmaid valóra váltására. Csak gondold át, mennyi időt töltesz pl. a tévé előtt, nyirbáld meg a napi feladatokra szánt időt pár perccel, és a kapott extra időt szenteld a céljaid megvalósítására. A siker egyedül rajtad áll!!! Légy kitartó és higgy magadban, hogy valóra tudod váltani álmaidat. Minden nap összpontosíts a céljaidra, ismételd amíg beléd nem rögzül és dolgozz rajta, amíg el nem éred!


A SIKER KULCSA AZ ÖNFEJLESZTÉS, ÖNKÉPZÉS

Az általad kívánt célok eléréséhez fontos, hogy tisztában legyél magaddal. Ha már elég lelkes és kitartó vagy, de igazán sikeressé akarsz válni, érteni kell a magad és mások viselkedését, megtanulni mit hogyan csinálj. Ha szükség van rá, tudj változtatni a viselkedéseden, hozzáállásodon. A cél felé való haladás érdekében alakíts ki új szokásokat, légy mindig pozitív, tanuld meg a helyes önértékelést, légy mindenkivel szemben toleráns, érdeklődj az embertársaid iránt és higgy az álmaidban. Ezért nagyszerű dolog az önképzés, ha személyiségben fejleszted magad. Ha szeretnél elérni valamit, ami most még egy kicsit távolinak tűnik, valószínű, hogy másképpen kell csinálni, mint amit eddig csináltál (különben már elérted volna), tehát bele kell tenni valami pluszt!

Hogyan fogod ezt megvalósítani? Ebben tudunk mi segíteni neked! További részletekért keress MOST!

Üzenetet küldhetsz a lenti Kapcsolatfelvételi űrlapon, vagy keress a fenti elérhetőségeimen.


Napoleon Hill A cél meghatározása (videó 10:20 p)

Faktor latin eredetű szó, jelentése: hajtóerő, tényező, összetevő, szorzó


„A sikeres ember az, aki eggyel többször állt fel, mint ahányszor elesett.”. Üzemeltető: Blogger.


Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

*
*

Kapcsolatfelvétel

Nevem: Csikós Ilona

Tagsági kód: 310009373

Tel.: +36(20)9573864

immunerositokave(@)gmail.com

www.immunerositokave.dxn.hu

Üzleti titkok Európa legsikeresebb üzleti vezetőjétől


Sikertörténetek



MLM Siker interjúk


Siker vagy Kudarc?